– olvasható Szájer József nyilatkozata a XXI. Század Intézet honlapján.
Szájer József még 2020-ban mondott le az EP-mandátumáról és tűnt el a közéletből, miután egy 25 fős meleg orgiáról menekült el az ereszen át a COVID miatti lezárások alatt.
A rendőrség azonban elfogta, és a belga ügyészség akkori közleménye szerint még ecstasyt is találtak a táskájában. Végül csak a járványügyi korlátozások megszegése miatt büntették meg. Ezután egyébként a XXI. Század Intézetet is működtető közalapítvány kuratóriumából is távozott, most mégis ide tér vissza.
Szájer úgy fogalmazott nyilatkozatában, hogy új munkája, bár az alapvető politikai kérdéseket is érinti, szellemi, szakmai, elemző, tanácsadói természetű lesz. Közleményéből az is világos, hogy már a Fideszből is kilépett.
Nem vagyok már párttag, de magától értetődő természetességgel vállalom harminc éves hivatásos politikusi pályám minden fontos mozzanatát, büszke vagyok arra, hogy alakító módon vehettem részt egy új, szabad és független Magyarország létrehozásában, és hogy hazánk egyik első európai képviselője lehettem
– nyilatkozta Szájer József.
Néhány fontosabb programunk, az Intézet programjai közül:
- önálló Európa-koncepció kidolgozása; a hatvanas években megszületett, De Gaulle elnök által ihletett, francia Fouchet-terv óta nem készült az Unió fejlődését nemzeti alapon kijelölő részletes program, ezt a hiányt szeretnénk pótolni; a terv a tavaly megszületett és az Unió jövőjére vonatkozó, német-francia tudósok által készített reformjavaslatra is reagálni fog;
- az Európai Unió tagországai számára összehasonlításra alkalmas, komplex szuverenitás-index kidolgozása, rendszeres vizsgálatuk a szuverenitás érvényesülése szempontjából, az azt fenyegető veszélyek számba vétele;
- egy Nemzetek Jogai Charta-tervezet elkészítése; jelenleg az Unió alapokmányai között csak az egyének jogait védő charta létezik és ebből számos egyensúlytalanság és az Unió működését érintő diszfunkció ered.
A volt képviselő szerint az Intézet megalapításával egy régóta tartó, szoros együttműködés új szakasza kezdődik el. Maga az Intézet Szájerrel együtt három főből áll, de ambiciózus programot kíván végrehajtani.
Szinte biztos, hogy lőttek a kétharmadnak
Hétfőn teszi közzé legújabb kutatásának eredményét a Republikon Intézet, melynek vezetője a lényeget már elárulta.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot