Az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége (USAGM) utasítására a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) magyar szerkesztősége november 21-től befejezi működését - közölte honlapján a szerkesztőség.
A szabadeuropa.hu oldalon ez olvasható: „az elmúlt években munkatársaink elhivatottan és az újságírás legjavát adva dolgoztak a magyar olvasók független és objektív tájékoztatásáért. Köszönjük a bizalmat, érdeklődést és támogatást, amit közönségünktől kaptunk”. A tájékoztatásból kiderül az is, hogy új elemmel nem bővülnek ugyan, de az eddigi tartalmaik elérhetőek maradnak.
Az RFE/RL központi honlapján Steve Capus elnök-vezérigazgató méltatta a magyar szolgálat újságíróinak munkáját, írta az MTI elidézték, hogy a magyar szolgálatot 2020-ban indították újra az Egyesült Államok Kongresszusának döntése alapján; korábban 1950 és 1993 között működött. Mint írják, az USAGM, amely az RFE/RL, a Voice of America és más, amerikai finanszírozású műsorszolgáltatók felett felügyeletet gyakorol, november 5-én értesítette a Kongresszust, hogy meg kívánja szüntetni az RFE/RL magyar szolgálatát.
Lapunk is beszámolt arról, hogy az USAGM vezérigazgatója, Kari Lake napokkal ezelőtt levélben tájékoztatta a képviselőket: az ügynökség megszünteti a Radio Free Europe / Radio Liberty (RFE/RL) magyar nyelvű szolgálatát, azaz a Szabad Európa kiadványait. Mint írta: „a jövőben az USAGM megszünteti az amerikai adófizetők pénzének bármilyen felhasználását NATO-szövetségeseink közönségeinek tartalomgyártására vagy -terjesztésére, és az erőforrásokat az adminisztráció prioritásaival összhangban más célokra fordítja...A szövetségeseink meggyengítése nem szolgálja az amerikai népet.”
A magyar sajtó értelmezése szerint a kormányszerv vezetője kijelentette: a Trump-adminisztráció az Orbán-kormányt szövetségesének tekinti, a Szabad Európa működését pedig a magyar kormány meggyengítésére szolgáló eszköznek tartja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz