A jövő nyári szezonban új strand nyílik Balatonfüreden. A balatoni fejlesztéseknek köszönhetően már mintegy másfél kilométeren szabadon lehet sétálni a tó északi partján a Tagore sétány és a Kisfaludy-strand között – közölte a település polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.
Bóka István elmondta, a fejlesztés második ütemeként 600 millió forintos uniós forrásból készült el az Aranyhíd strand két új épülete, az első ütemben a strandterületet alakították ki.
8 ezer négyzetméteres terület újult meg az önkormányzati tulajdonú strandon.
A polgármester tájékoztatása szerint az Aranyhíd strand két, újonnan elkészült épületének egyikében étterem üzemel majd a jegypénztárral és a strandfelügyelettel, a másikban pedig a kétszáz fős strandot kiszolgáló vizesblokkok és öltözők mellett egy négy évszakos közösségi tér kap helyet.
2020-ban vásárolta meg a balatonfüredi önkormányzat az Aranyhíd sétányon lévő, korábban erdészeti üdülőként ismert nyolcezer négyzetméteres, eddig használaton kívüli vízparti ingatlant.
Az étterem épületének a helyét úgy választották ki, hogy onnan látható legyen a balatoni panoráma.
A másik tömbben létrehozott közösségi térben workshopokat, táborokat, rendezvényeket is lehet tartani. Az éttermet és a zárt közösségi teret egész évben lehet majd használni.
Rekordot döntött a Balaton térsége
A magyar tenger környéke 5,5 millió vendégéjszakával büszkélkedhet 2024-ben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Rajtvonalon áll a magyar Revolut
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat