A korábbi beruházó szerződésszegése miatt lefolytatott új beszerzés több mint 4 milliárd forinttal csökkentette a Magyar Posta ecseri logisztikai központjának felépítési költségét – közölte az állami szolgáltató az MTI-vel pénteken az elért költségcsökkenés mértékét. Az új tender győztese a Waberer's csoport leányvállalata.
A hamarosan testkamerával felszerelni tervezett posta a közleményében felidézte: az új központi csomagfeldolgozó üzemére kiírt beszerzési eljárásban a legjobb ajánlatot adó pályázóval kötött szerződést.
Kapcsolódó
A 2022-ben kiírt automatizált központi csomagfeldolgozó üzem felépítése azonban az akkori nyertes vállalkozó szerződésszegése miatt meghiúsult, ezzel hátráltatta a Magyar Posta logisztikai tevékenységének fejlesztését, kárt okozva a társaságnak.
– emlékeztettek.
Az idei ünnepekre alaposan felkészülő társaság ezért új beszerzési eljárás lefolytatására kényszerült, mely során több mint 20 logisztikai szempontból potenciális helyszínt vizsgáltak meg a vállalat szakemberei. Ezt követően öt – három külföldi és kettő hazai érdekeltségű – pályázó részvételével folytatták le a beszerzési eljárást.
Az eljárás eredményeként a posta a legjobb ajánlatot adóval – a Waberer's International Nyrt. 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalatával, a WPL-Log Zrt.-vel – kötött szerződést a beruházás megvalósítására. Ez az ajánlat a Magyar Posta valós működési és műszaki igényeihez illeszkedik, mindemellett lényegesen kedvezőbb árú is:
a megkötött szerződés értéke nominálisan több mint 10 millió euróval kevesebb, mint a korábbi beruházásé volt
– emelték ki a közleményben. Megjegyezték, a beruházás megvalósítását a Magyar Posta – állami támogatás nélkül – saját forrásaiból finanszírozza.
A Waberer's leányvállalata 8,3 hektáros területen, Ecser Nyugati Ipari Parkjában épül meg a modern Posta-központ. Egy megközelítőleg 25 ezer négyzetméter összterületű, a legkorszerűbb megoldásokkal felszerelt és magas energiahatékonyságú raktárközpontot hoznak létre. A zöldmezős beruházás várhatóan 2025 negyedik negyedévére épült.
A világ 20 legjobb postája között a Magyar Posta
Az állami szolgáltató 13 helyet javított a világ postáinak fejlettségi szintje alapján összeállított rangsorban. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek