Testkamerát kaphatnak a postások, ugyanis az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága az egyes pénzügyi és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló salátatörvény részeként egészíti ki a kormány előterjesztésében más pontokon érintett postatörvényt – szúrta ki a hvg.hu, amelyik megjegyzi, a MÁV jegyvizsgálóinál már hét éve elindult ez az innováció.
A törvénymódosítás értelmében a postások élete, testi épsége, valamint a rájuk bízott értékek és vagyontárgyak elleni bűncselekmények megelőzése vagy ezek elkövetőjének, körülményeinek felderítése érdekében
a Magyar Posta „sérülést vagy egészségkárosodást nem okozó technikai eszközt vagy csapdát” alkalmazhat, a postás pedig „kockázatelemzés alapján a kézbesítési pontnak nem minősülő címhelyen való kézbesítéssel vagy szolgáltatás teljesítésével összefüggésben” testkamerával kép- és/vagy hangfelvételt készíthet.
Az előkészített szabályozás a lap szerint arra is kitér, hogy a kamera „látóterében megjelenő személyek” számára jól látható módon figyelemfelhívó jelzést kell elhelyezni.
Kapcsolódó
A felvételt 14 nap múlva törlik, kivéve, ha hatósági vagy bírósági eljárás indul.
Az ominózus törvényjavaslat indoklása úgy szól: „indokolt olyan technikai eszközök alkalmazásának lehetőségét megteremteni, amelyek a jogsértő cselekmények elkövetésétől visszatartó erővel bírnak, és önmagukban biztosíthatják a közfeladatot ellátó személy védelmét, amennyiben pedig megtörténik a közfeladatot ellátó személy sérelmére a jogellenes cselekmény elkövetése, akkor utólag alkalmasak a jogellenes cselekmény körülményeinek bizonyítására”.
A törvényalkotási bizottság kormánypárti többsége által kezdeményezett módosító javaslatok elfogadása a parlamenti kétharmad miatt szinte mindig borítékolható. A szavazást jövő kedden tartják majd az ügyben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter