Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője Hans Reisch, a Spar Austria csoport vezérigazgatójának interjúja miatt, amelyben arról beszélt, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök különadókkal és árbefagyasztással „zaklatja” a nagy élelmiszerláncokat. A csoport erre úgy reagált, hogy egyrészt feljelentést tett az Európai Bizottságnál, másrészt átszervezték a Spar magyarországi működését, hogy így védjék a céget „Orbán karmaitól”.
Az Economx által kiszúrt, a Lebensmittel Zeitung című osztrák szaklapban megjelent interjúban a cégvezér azzal indokolta ezeket lépéseket, hogy a magyar miniszterelnök azt kérte a kereskedelmi multitól, hogy engedje meg rokonának, hogy befektessenek a magyar leányvállalatba. Reisch szerint alapvetően a magyar kormány részesedésen keresztül akarja átvenni a cég tulajdonjogát, ezért két részre osztották a magyar üzletágat: a cégcsoport megvonta Magyarországról a telek- és épületjogokat, illetve a nagykereskedelmi és logisztikai jogokat, amelyek kezelését Svájcba telepítette át.
„Bár a multinacionális boltokkal kapcsolatban ezer kritikánk van, hiszen a Jobbik mindig is a kisvállalkozók érdekeit védte, azonban azt nem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy miniszterelnök közpénz milliárdok árán vadkeleti stílusban einstandol cégeket a rokonoknak, és utána szintén közpénzből tartja fent az amúgy piaci környezetben tehetségtelenségük miatt életképtelen cégeket” – magyarázta Facebook-oldalán a feljelentés indokait a jobbikos képviselő.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda az ügy kapcsán azt közölte, hogy „a kiskereskedelmi különadót az Európai Unió Bírósága nyilvánította jogszerűnek. Ezek a tények, minden más állítás alaptalan!”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat