A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai április 19-én 15 óra 3 perckor Tótszentmárton területén mértek be egy motorkerékpárost, aki a megengedett 50 km/h helyett 124 km/h-val közlekedett. Rá négy percre szintén ott egy másik motoros száguldott 169 km/h-s sebességgel – írta meg a police.hu.
Az egyenruhások az előbbi férfira 312 ezer, míg az utóbbira 468 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a forgalomban részt vevők figyelmét, hogy minden esetben tartsák be a sebességhatárokat, mert a közlekedés szabályainak megsértése súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat.
Az orvoshiány menti meg a bepiált, jogsi nélkül száguldozó berettyóújfalui szakorvost
Nagy szükség van a bíróság szerint az egészségügyben arra a berettyóújfalui szakorvosra, aki ittasan száguldozott a rendőrök elől húsvéthéfőn, és menekülése közben balesetet is okozott. A hatvanas férfi egyébként nem ismeretlen a rendőrök előtt, jogosítványát 2017-ben be is vonták, azóta nem volt ideje új vizsgát tenni. A történetet itt írtuk meg >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin