Bombafenyegetést kapott a Ryanair Koppenhágából Budapestre tartó gépe hétfőn. A járat helyi idő szerint 12 óra 33 perckor ért földet a budapesti légi kikötőben, amelyet követően az utasokat buszokkal biztonságosan a terminálra szállították.
Az Airportal.hu a Budapest Airport közlése alapján azt írja, hogy a vonatkozó szabályoknak megfelelően a hatóságok a gépet és a csomagokat is átvizsgálták, majd miután biztonságosnak találták, a légijármű az állóhelyére gurult.
Kapcsolódó
Az eset ugyan nem okozott fennakadást a repülőtér forgalmában, azonban átmenetileg le kellett zárni az 1-es futópályát, amelyet nem sokkal 14 óra 30 perc előtt nyitottak újra.
A Ryanair gépét már érte korábban is incidens: állításuk szerint tavaly áprilisban egy ismeretlen utas zavart viselkedése miatt a Dublinból Lanzarotéra tartó járatának végül Portóban kellett leszállnia.
Addig szorongatta az utasokat a Ryanair, amíg irtózatosan ráfázott
Spanyolországban több fapados légitársaságot is megbüntettek, amiért visszaélésszerű gyakorlatokat folytattak utasaikkal szemben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat