Megindult a szabálysértési eljárás Csárdi Antal volt LMP-s képviselő ügyében – írja a Magyar Nemzet.
A lap kérdésére a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást az eljárás tényéről, részleteket azonban nem közöltek.
Csárdi Antal még június elején zárta le pártja aktivistáival a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárának mindkét bejáratát.
Azt próbáljuk elérni, hogy ne tudjon működni a Samsung, hiszen a bíróság kimondta, hogy nem rendelkeznek megfelelő környezethasználati engedéllyel
– mondta Csádi akkor a helyszínen.
Az akciónak rendőri intézkedés vetett véget, az aktivistákat és Csárdi Antalt is elvezették a helyszínről.
A politikus mentelmi jogát ezek után október közepén függesztette fel a parlament 132 igennel, 38 nem és 1 tartózkodás mellett. Csárdi Antal szerint nem áll fenn a szabálysértési tényállás, azt mondta, a mentelmi jogról szóló szavazásnak „egyetlenegy vesztese lesz, az pedig a magyar demokrácia”.
Lassan mínuszba fordul az LMP, újabb politikus válik meg a párttól
Az LMP megerősítette az újabb kilépésről szóló információt.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Külön díjat vetett ki a magyar vásárlókra az Alibaba