Illegálisan kutatott fel és ásott ki régészeti leleteket a kettős állampolgárságú B. A., akit Dunaújvárosban kaptak el. A kincsvadász gépjárművének átvizsgálása során egy profi fémkereső és egy ásó, valamint római kori ezüst érmék kerültek elő.
A feol.hu azt írja, B. A. elfogását követően átkutatták a lakhelyét, ahol több olyan római kori érmét megtalált a hatóság, amelyeket külföldi és hazai közösségi csoportokban próbált értékesíteni az interneten keresztül.
Ezen felül Árpád-kori és kora újkori magyar, illetve lengyel ezüst érmék és került elő a gyűjtő lakásából.
Ugyanakkor az érintett különleges „leletgyűjteménye” bronzkori nyílhegyeket, különféle szarmata ékszereket is tartalmazott.
A jelentős mennyiségű, illegális ásatásból származó kulturális javakat lefoglalták, szakértői vizsgálatukat és restaurálásukat a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai végzik majd.
Mivel B.A. beismerő vallomást tett, és a szökésétől sem kell tartani, így szabadlábon hagyása mellett folytatja ellene a büntetőeljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság az illetékes ügyészség várható döntéshozataláig – írja a lap.
Elképesztő technológiával másolják le a régészeti leleteket
A folyamat keretében a veszprémi várnegyed középkori leleteit, maradványait csúcstechnológiás módszerrel digitalizálják. A munkálatok során háromdimenziós szkennelést alkalmaznak, amely lehetővé teszi a valós tárgyakkal szinte mindenben megegyező digitális másolat kialakítását.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle