A jövő hét végi Soproni Sörnapok egyik fellépője a Punnany Massif lett volna, ám végül mégsem koncerteznek - tudta meg a 444.
Egy olvasó arról tájékoztatta a portált, hogy
a szervezők már le is szerződtek a zenekarral, ám később felbontották a szerződést.
A forrás tudomása szerint a döntést a város fideszes polgármestere hozta meg, aki attól tartott, hogy „a Tusványosihoz hasonló balhé” lesz a Punnany soproni fellépésén is.
A zenekar menedzsere vasárnap a portállal a következőket tudatta:
„Július 29-én informáltak minket a szervezők, hogy a rendezvény koncepciójának átalakítása miatt elállnak a szerződéstől. Ehhez minden joguk megvolt, és a szerződésben foglaltak szerint teljesítették is az elállásra vonatkozó feltételeket, mi pedig sajnálattal, de természetesen tudomásul vettük a döntésüket.”
A zenekar fellépését még jelentették be, amikor a szervezők erről értesítették őket.
A portál tudomása szerint a szervezőknek 1 millió forintjukba került, hogy kiléptek a már aláírt megállapodásból.
A Punnany Massif öt nappal korábban, július 24-én lépett fel a tusványosi rendezvényen. A zenekar egyik alapítója akkor a pólóján a 2016-ban megszüntetett Népszabadság logóját viselte. Eljátszották egy erősen kormánykritikus számukat is, miközben a háttérben több kisebb párt áthúzott logója volt látható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat