Magyar Péter: Dubajból, Csádból, Amerikából is hazahozzuk a magyarok pénzét
A Tisza elnöke azt ígérte, szemben a fideszes kabinettel, az általa vezetett kormány tényleg a béke mellett áll majd.
Megint lángra kaptak az e-rollerek, az utcán töltötték a fél éjszakát a lakók
Kigyulladt egy társasház pincéje Sopronban, ahol elektromos rollereket is tároltak. A tűz miatt tizennyolc embernek kellett elhagynia az épületet.
Teljesen új fejezet kezdődik a gazdasági kamarák életében: nagy bejelentéseket tett az MKIK
Egy új, határmenti gazdasági együttműködési kezdeményezés elindítását, valamint egy nagyszabású kulturális és kreatív ipart támogató mecenatúra program bevezetését jelentette be Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szervezet 175 éves jubileumi rendezvényén Sopronban.
Kiderült az igazság? Ezért nem léphet fel a Punnany Massif
A Soproni Sörnapok szervezői szerint semmi köze az együttes tusványosi performanszának ahhoz, hogy nem léphet fel az együttes a rendezvényen.
Mégsem lép fel a Punnany Massif Sopronban, előkerült a tusványosi balhé
Öt nappal a tusványosi koncertjük után szerződést bontottak az együttessel, így végül mégsem léphetnek fel a Soproni Sörnapokon.
Bekebelezték a Polgári Bankot: újabb felvásárlás a bankszektorban
A MagNet Bank megállapodott a Polgári Bank részvényeinek a többségének a megvásárlásáról.