A Publicus Intézet Népszavának készített legfrissebb felmérése szerint, ha „most vasárnap lennének a választások”:
- az összes megkérdezett 32 százaléka a Tisza Pártra, és 24 százaléka a Fideszre szavazna;
- a biztos szavazók körében a Tisza Párt 36, a Fidesz 30 százalékon áll;
- a biztos szavazó pártválasztók 46 százaléka támogatja a Tiszát, míg a Fidesz 36 százalékot kap.
A különbség így 8, 6, illetve 10 százalék a Tisza javára, míg június végén még 6, 5, illetve 7 százalékpontos volt a különbség, vagyis nőtt az ellenzéki kihívó előnye.
Az augusztus első hetében készült reprezentatív felmérésből az is kiderül, hogy a teljes népességet tekintve a két nagy párton kívül csak a Demokratikus Koalíció (DK) jutna be a parlamentbe, míg a biztos szavazók és pártválasztók között a DK mellett a Mi Hazánk is.
A biztos pártválasztók körében a Mi Hazánk 6, a DK 8 százalékot kapna. Bár utóbbi 1 százalékponttal csökkent az előző méréshez képest, a Publicusnál kimutathatóan jól szerepel a DK, igaz, a különbség többnyire a hibahatáron belül mozog.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2-3 százalékon áll. A Jobbik, az LMP és a Párbeszéd támogatottsága kimutathatatlan, az MSZP-é csupán 1 százalék. (A Momentum bejelentette, hogy nem indul.)
A bizonytalanok aránya 31 százalék, a biztos szavazók 19 százaléka pedig még nem döntötte el, melyik pártot támogatja. A Publicus korábbi felméréséhez képest valamivel csökkent azok aránya, akik elégedetlenek az ország helyzetével, azonban a Fidesz számára nem megnyugtató, hogy ez a csoport még mindig a lakosság kétharmadát teszi ki (65 százalék).
- A megkérdezettek 51 százaléka annak örülne, ha a Fidesz elveszítené a 2026-os parlamenti választást.
- Ezzel szemben 30 százalék támogatná a Fidesz további kormányzását, 19 százalék nem tudott vagy nem kívánt állást foglalni.
- A bizonytalanok 35 százaléka kormányváltást szeretne, 15 százalékuk pedig a Fidesz folytatását támogatná, bár a bizonytalanok felének nincs határozott véleménye.
- Ha arra kérdezik, mi lesz a 2026-os választáson, 42 százalék a Fidesz vereségét várja, ami még mindig relatív többségnek számít. 34 százalék szerint a jelenlegi kormány marad hatalmon, 24 százalék nem válaszolt.
Szürreálisan magas, 86 százalék azok aránya, akik biztosra ígérik részvételüket a jövő évi parlamenti választáson
- derül ki a kutatásból. Az elemzők ugyanakkor úgy vélik, a valóságban nem lesz ilyen magas a részvétel, de várhatóan így is jelentős lesz. A Publicus adatai szerint majdnem az összes Tisza-párti szavazó (99 százalék) elmegy majd voksolni. A Fidesz támogatóinak részvételi hajlandósága is nagyon magas, 95 százalék. Nem elhanyagolható, hogy a bizonytalanok 68 százaléka is ígéretet tett a szavazásra.
Az eddigi legmagasabb részvételi arány 2002-ben volt, a második fordulóban, amely akkor sem érte el a 74 százalékot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról