Még tavaly ősszel rendelt el nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Transzatlanti Műveleti Osztálya az NVSZ feljelentése alapján egy gyógyszerhamisítási ügyben. Az NVSZ nyomozóinak ugyanis látókörébe került egy 60 éves budapesti gyógyszerész, aki információik szerint
házilag állított elő Magyarországon forgalomból kivont potencianövelő szert, valamint a tulajdonában lévő gyógyszertárban vényköteles gyógyszereket árusított – felárral – az előírt orvosi vénnyel nem rendelkező vásárlók részére.
Az NVSZ és a KR NNI nyomozói az elmúlt hónapok alatt beszereztek minden olyan bizonyítékot, mely alátámasztotta a patikus titkos tevékenységét, és felderítették azokat, akik az illegális tevékenységben még részt vettek. Kiderült, hogy a gyógyszerésznek több olyan visszatérő vevője van, akiknek a különböző gyógyászati készítményeket vény nélkül és emelt áron értékesíti. Ezeket a termékeket a patika készletéből eleinte selejtezésre szánva vette ki, majd később a gyógyszertár leltárkészletébe nem vezette fel, hanem külön leltárjegyzéket készített róluk – írja a police.hu.
A pornóiparban akadtak potenciális vevők
Ezen felül egy 39 éves budapesti ismerősének, aki felnőttfilmek gyártásával foglalkozik, készített olyan potencianövelő szereket, amiknek forgalmazását hazánkban megtiltották. Az oldatok csomagolása és címkézése nagyban hasonlított az eredetihez. A producer a termékeket a filmjeiben szereplő színészeknek értékesítette tovább.
Az illegális gyógyszerkereskedelemben részt vett a patikus felesége és két alkalmazottja is. A két női gyógyszerész asszisztens főnökük utasítására végezte a szabálytalan gyógyszerkiadásokat, bár ebből hasznuk nem származott, csak az üzletvezetőnek.
Június 5-én hajnalban 11 helyszínen zajlottak elfogások és kutatások. Négy férfit és két nőt fogtak el: a 60 éves gyógyszerészt, a 39 éves producert, a patikus feleségét és két alkalmazottját, valamint négy vevőt. Lakásaikban és a gyógyszertárban kutatást hajtottak végre a rendőrök, és számos bizonyítékot lefoglaltak, mint ahogy vagyonvisszaszerzés érdekében több mint 10 millió forintot és valutát, egy luxusgépkocsit, valamint egy Belize-ben kiállított értékpapírt is.
Így összesen több mint 100 millió forintnak megfelelő vagyont vontak el.
A kilenc fő mindegyikét gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd a 60 és a 39 éves férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. A házaspárnak gyógyszerhamisítás, vesztegetés és teljesítményfokozó szerrel való visszaélés, míg a többieknek vesztegetés miatt kell felelniük.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat