A napokban ismét megtámadták Jeszenszky Géza volt külügyminisztert, egykori washingtoni és oslói nagykövetet – a volt diplomata az Economxnak megerősítette a támadás tényét, és azt is elmondta, hogy szerinte „biztos”, hogy ugyanaz a személy támadta meg, mint aki két évvel korábban már próbálta megölni.
„Ugyanaz a módszer, ugyanúgy maszk volt rajta, némán, hátulról támadt”
– fogalmazott portálunknak a volt diplomata. Két évvel ezelőtt is tettek feljelentést, de végül lezárták a nyomozást – a rendőrségtől kapott is jegyzőkönyvet arról, hogy nem vizsgálódnak tovább.
Jeszenszky Gézát két év után ismét megtámadták: a napokban a feleségével tartott hazafele, amikor a kapu bejáratában megtámadták őket. Az, hogy nagyobb tragédia nem lett a támadásból, egy pincérnek köszönhető, aki segített a házaspárnak, majd ő eredt az elkövető után, akit végül a Fővám téren el is kaptak.
Az egykori diplomata szerint az elkövető „őrültnek tetteti majd magát”, és úgy véli,
„biztosan volt a támadás mögött politikai motiváció”.
Jeszenszky lapunknak elmondta, hogy ha minden jól megy, talán már a héten, vagy a jövő hét elején hazaengedik a kórházból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót