A 12. kerület leköszönő városvezetője már az önkormányzati választások előtt úgy gondolta, nyomós oka van arra, hogy otthagyja a polgármesteri székét. Szerinte
MEGVÁLTOZOTT A POLITIKUSOK SZEREPE, Ő MAGA PEDIG GYAKORLATILAG ÉLŐ BOKSZZSÁKKÁ VÁLT.
Tarolt az antipárt
Korábbi bejelentése óta a fideszes politikus három évtizednyi politizálás és tizennyolc évnyi polgármesteri munka után a Kétfarkú Kutya Párt társelnökével, Kovács Gergellyel szemben alulmaradt az önkormányzati választásokon, és az ATV érdeklődésére most azt is
ELÁRULTA, HOGY OKTÓBER ELSEJE UTÁN TANÁRNAK ÁLL.
Egy látványos kísérletet teszek a Toldy Gimnáziumban, hogy én mennyit változtam harminc év alatt, illetve a gyerekek – akik most gimnáziumba járnak – mennyire mások
– mondta Pokorni Zoltán.
A Hegyvidék leköszönő polgármestere választási vereségének okait is elemezte, és a hatalom elleni fiatalos lázadással magyarázta, hogy a tradicionálisan konzervatív 12. kerületben a Fidesz a legutóbbi választáson alulmaradt, illetve úgy vélekedett, hogy a választók kiábrándultak a pártokból, miközben politikai ellenfele, Kovács Gergely antipártot épített.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Fordulat a csúcson: sorozatban ötödik hónapja gyengélkedik a BYD