A Népszava arról ír, egyre több az elégedetlenkedő szülő, van, ahol 51 álláshelyre 31 pedagógus dolgozik, van, ahol az informatikaórákat a testnevelőtanár tartotta fél évig az iskolában, máshol a rajzórákat is a matektanár tartja, a testnevelőtanár pedig történelmet tanít.
Az Orbán-kormány katonákkal enyhítené a tanárhiányt, ehhez az 55 évesnél idősebb tiszteknek és altiszteknek ehhez szakképzettség sem kell. Eközben 20 ezer tiltakozó aláírást vittek Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek, hogy vonja vissza a döntését.
Kapcsolódó
De már a pedagógusok is panaszkodnak.
Van, ahol „betanítással” oldják meg bizonyos szaktantárgyak oktatását, van, ahol folyamatosan vesznek fel fiatal, pályakezdő pedagógusokat, de ők maximum egy évig maradnak, a betöltetlen álláshelyekre pedig nyugdíjas kollégákat hívnak.
A kormány korábban a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatásában látta a megoldást a tanárhiányra, ám a jelek szerint ez sem segített. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 első negyedévében az oktatási ágazatban bővült a legnagyobb mértékben a nyugdíjasok foglalkoztatása, mintegy 15 százalékuk dolgozott az oktatásban a vizsgált időszakban.
Mégiscsak lesz utánpótlása az elöregedett pedagógusi karnak?
Rekordszámú jelentkezőt vettek fel az ELTE pedagógusképzéseire. Erről itt írtunk többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat