Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtöki ülésén olyan határozatot fogadott el a sporttörvény leendő módosításaként, miszerint akkor is jár az olimpiai bajnokokat felkészítő edzőknek az életjáradék, ha a győztes sportoló nem nevezi meg az edzőjét, illetve az életjáradék kedvezményezettjét.
Mint megírtuk, a tavalyi olimpián egy arany- és egy ezüstérmet szerző Milák Kristóf az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon a felkészítő edző, a nevelő edző és az életjáradék kedvezményezett rubrikát üresen hagyta. Ennek pedig azért volt jelentősége, mert nemcsak az olimpiai bajnok kaphatnak jutalmat – Miláknak 94,27 millió forintot ítéltek meg – hanem, 45 éves kortól az őket felkészítő szakembereknek is jár ugyanaz a pénz, mint a versenyzőknek.
Van mód a visszamenőleges jogalkotásra
A jelenleg hatályos jogszabály alapján, ha a sportoló senkit sem jelöl meg, a járadékot senkinek sem ítélik oda.
Vagyis a Milák Kristóffal edző Virth Balázs sem jogosult a járulékra.
Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke többedmagával, a MÚSZ edzői bizottságával és a szakmai alelnökkel közösen Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelet, amelyben az olimpiai életjáradékra vonatkozó rendelkezés megváltoztatását kérte.
Mi nem akarjuk megmondani, hogy mi a helyes, de a helyzeten változtatni kell. Csak az volt a célunk, hogy a méltánytalanság, amely az edzőket érte, ne fordulhasson elő többször
– idézi a szövetség elnökét a Nemzeti Sport.
A sportvezető részletesen leírta, hogy Virth Balázs milyen mértékben vett részt Milák felkészítésében, így az edző visszamenőleg is megkaphatja az őt megillető összeget, a visszamenőleges jogalkotás tilalma ugyanis nem vonatkozik arra az esetre, amikor a változás előnyös az érintettnek.
A parlament keddi ülésén szavaznak majd törvénymódosításról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban