Interjút adott a 24.hu-nak Milák Kristóf, aki elmondta, hogy most iratkozott be az Óbudai Egyetemre, ahol gazdálkodás-menedzsment szakon tanul elsőéves hallgatóként.
Az olimpiai bajnok úszó elmondta: „korábban is jártam már egyetemre, csak az olimpia és az azt körülvevő időszak kiszámíthatatlansága miatt halasztgattam. Önbevallás: utána kicsit el is engedtem az egészet. Az hiba volt. Meglehet, ha nem engedem el, és nem minden pillanatban csak és kizárólag az úszással foglalkozom, egy kicsit jobb mentális állapotban lettem volna az idén.”

Milák Kristóf az elmúlt időszakban elidegenedett az úszástól, világversenyen sem indult, ezzel kapcsolatban azt mondta:
A minden jó, ami nem úszás erős túlzás. A minden hasznos elfoglaltság, ami nem úszás sokkal megfelelőbb. Magyarázatként csak a magammal szembeni alap elvárásomat tudom előhozni: ha jól érzem magam, akkor szeretem nagyon jól érezni magam. És ha rosszul érzem magam, akkor pedig egyáltalán ne érezzem magam rosszul.
Klasszis úszónk kifejtette, hogy visszatérése után nyilvánvalóan kell egy-két hónap, amíg visszaszerzi a napi rutint.
Milák Kristóf: Visszatértem
Milák Kristók, a 23 éves világklasszis az első edzésen már túl is van a Duna Arénában. Az úszó még június közepén jelentette be, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, sem fizikálisan, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk