Tönkrement a Parlamentben kiállított Szent Korona üvegtárolójának hűtőrendszere, ezért a Szent Korona Testület úgy döntött, hogy új vitrint rendelnek a gyártótól.
Január elsején lesz 25 éve, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumból elszállították a hagyomány által Szent István koronájaként számon tartott ereklyét és a koronázásai jelvényeket, melyeket a Parlament kupolacsarnokában egy üvegtárlóban állítottak ki.
Idén augusztus végén észrevették, hogy a golyóálló üveg tárló felső részén a hőmérséklet több esetben is meghaladta a maximális 22 Celsius fokot.
Az ellenőrzések során ennek oka is kiderült: a vitrin beépített hűtőrendszere és annak vezérlése meghibásodott, így az előírt értékek betartása a fűtésszezon és a nagyszámú látogató okozta hőterhelés mellett hűtés nélkül nem biztosítható.
A Szent Korona Testület – tagjai közt az állam- és kormányfővel – október 22-én döntött a vitrin ügyében. A határozatuk szerint a Szent Korona és a koronázási jelvények elhelyezésére, őrzésére, kezelésére vonatkozó feltételeknek és egyedi előírásoknak való hosszú távú, megnyugtató megfelelés érdekében új vitrin beszerzése szükséges.
Az új vitrin vásárlását előíró döntés alapján október 31-én az Országgyűlés Hivatala – a Közbeszerzési Hatóság elnökétől kapott felmentés alapján – hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra hívta Budapestre a vitrint gyártó Glasbau Hahn GmbH képviselőjét.
A cégnek a szerződéstervezet szerint az aláírástól számított 9 héten belül kell leszállítania és üzembe helyeznie az új vitrint, a régit pedig elbontani.
A HVG érdeklődött az Országgyűlés Hivatalánál, hogy mekkora összegre írták alá a szerződést, de a cikkük megjelenéséig nem kaptak választ – az eredeti, 1999-es beszerzésnél 28 millió forintot fizettek a német gyártónak.
A vitrinen 2007-ben 9,48 millió forintért kellett „állagmegóvó” munkát végezni, amivel a Brand Lab Kft.-t bízták meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Berágott a WhatsApp, alaposan lehurrogták Putyinékat az oroszországi korlátozások miatt