A garázs önálló ingatlannak számít, amiről a KRESZ kimondja: tilos várakozni, ahol a jármű az út menti ingatlanra való behajtást vagy az onnan történő kihajtást – az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulása nélkül – akadályozza. Ebből az is következik, hogy ha a tulajdonos hozzájárul, akkor már nem tilos – írja a Totalcar.
Ha a hatóság embere tettenéri az épp parkoló sofőrt, akkor könnyű lesz igazolni a hozzájárulást, hiszen tulajdonosként azt saját magának nyilván megadja az ember, de a személyazonosság és a tulajdonjog igazolása sem lehet komoly probléma.
Ilyen esetben elmarad a helyszíni bírság és a feljelentés.
Ha a sofőr nem tartózkodik a gépjárműben, az ellenőr ún. „távollétes helyszíni bírságot” vagy szabálysértési feljelentést ad. Ez viszont nem túl hatékony eszköz, mert utólag igazolható a parkolás jogszerűsége, és a Szabálysértési törvény 60. §-a alapján akár a felelősséget is hárítani lehet.
Ez egy olyan jogi kiskapu évtizedek óta velünk van, és széles körben ismert. A jogszabály pedig azért nem módosul, mert az a törvényhozó szándékát tükrözi. A mindennapi élethez igazított szabályról van szó.
Akinek nincs ott keresnivalója, az bírságot fog kapni. Akinek pedig van, és ezt tudja is igazolni, az gyakorlatilag kapott egy plusz parkolóhelyet ingyen a már kifizetett mellé. Ezért parkol a legtöbb társasházi garázskapu és családi kertkapu előtt egy állandó autó.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Valósággá tette a Google a sci-fit: csak egy fejhallgató kell, nincs szükség többé nyelvtudásra