Az OTP-csoport leányvállalata, az Air-Invest Vagyonkezelő Kft. 2021-ben vásárolt egy Dassault Falcon 8X luxusrepülőt, több mint 20 milliárd forint értékben. A gépet Orbán Viktor miniszterelnök utazásai mellett üzleti célokra és más kormányközeli személyek szállítására is használják. A cég tájékoztatása szerint az állami vezetők minden esetben piaci áron, térítés ellenében veszik igénybe a szolgáltatást.
A hvg.hu most arról ír, hogy
repülőgép fenntartása nem kifizetődő: az elmúlt években az Air-Invest veszteségei gyakran meghaladták az egymilliárd forintot, az OTP Bank pedig tulajdonosi pótbefizetésekkel és tőkeemeléssel tartotta egyensúlyban a céget.
- Az Air-Invest egyedül 2018-ban könyvelhettek el néhány milliós nyereséget, a 2024-es év vesztesége 140 millió forint volt. Az OTP Bank a gép fenntartását azzal szokta magyarázni, hogy a tucatnyi országban működő cégcsoportnak üzleti célokból van szüksége a gépre, és csak a szabad kapacitásait értékesítik.
- Nemcsak az Air-Invest küzd deficittel: a Fly-Coop Légi Szolgáltató Kft. forgalma az elmúlt öt évben több mint kétszeresére nőtt, árbevétele 2024-ben 6,5 milliárd forint volt, ám a nyereség szinte eltűnt, tavaly 67 milliós veszteséget könyveltek el. A cég nemrég egy új Bombardier Global 5000 luxusgépet is üzemeltetésbe vett.
- A Jet Stream-csoportnál szintén előfordultak kormányközeli utasok és tulajdonosok. Bár anyavállalata szlovák, Magyarországon is több cége működik. A Jet Stream Charter tavaly 768 millió forint nyereséget ért el, de az előző két év veszteséges volt. A Jet-Stream 2004 Kft. esetében az elmúlt öt év mérlege mindössze 3 millió forintos plusz, miközben mindkét cég éves árbevétele milliárdos nagyságrendű.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ legutóbb arról tájékoztatta a 444-et, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az ír-magyar meccsre a szokásoknak megfelelően az MLSZ elnökével, Csányi Sándorral utazott el, és vele is utazott haza. A HA-LKW lajstromjelű magánrepülő egy Dassault Falcon 8x típusú, 2021-es gyártású repülő, az OTP egyik cégének, az Air Invest Kft.-nek a tulajdonában van.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Rendkívüli időpontban érkezik a nyugdíj decemberben: itt a pontos dátum
Csendben bevezettek valamit: nagyon jól járnak vele, akik időben lépnek
Bejelentést tett a MÁV: sok utast váratlanul érhet, ami hamarosan jön
Ennyi volt: drasztikus leépítésre kényszerül Európában a népszerű autógyártó
Elképesztő láz tört ki az AI miatt, egy új forradalom küszöbén állunk
„Csak egy kis visszalépés”: Trump több mint kétszáz intézkedését vonta vissza, ez sok mindent megváltoztat
Orbán Viktor: Most nem akarnak békét kötni a háborúzó felek
Két részre szakad az ország, el sem hiszi, hogy a másik oldalon mi a helyzet
Baljós jóslat érkezett: ők félthetik leginkább az állásukat