A Bethesda Gyermekkórház és a Magyar Kórházszövetség (MOK) közös gondolkodásra hívott szakembereket, javaslataikkal arra ösztönözzék a kollégáikat, hogy tegyenek többet a saját egészségükért is.
A magyarországi helyzet felmérését hátráltatja, hogy
átfogó, hazai kutatás az érintettek egészségi állapotáról nem ismert, egy-egy intézményben, illetve egyes szakterületekről gyűjtöttek eddig adatokat.
A rendezvényről beszámoló Népszava azt írja, hogy a hazai betegellátókra extra terheket ró
- a szakemberhiány,
- a szakma öregedő korfája,
- az ápolást segítő eszközök szűkössége;
- a hosszú műszakok,
- a gyakori túlórák stresszel,
- alváshiánnyal
- és mozgásszegény életmóddal társulnak.
Az orvosok többsége betegen is dolgozik, egészségi állapotuk pedig nem különb, mint a társadalomé,
nemcsak a betegeknél érnek el csekély eredményt az egészséges életmódot népszerűsítő ajánlásaikkal az orvosok és az ápolók, hanem maguk is ezernyi civilizációs nyavalyától szenvednek; sok közöttük a dohányos, a látványosan elhízott, a stresszevő.
Cseh Szabolcs doktori értekezésben ismertette a zalaegerszegi kórház dolgozói között végzett két egészségvizsgálatának eredményét. Eszerint a résztvevők
- mintegy 60 százaléka betegen is dolgozott, a megkérdezettek 58,2 százaléka még akkor is, ha fájdalmak kínozták;
- több mint felüknek volt krónikus betegsége, olyan mint például magas vérnyomás, cukorbetegség, allergia, porckopás, pajzsmirigy-problémák;
- a kutatásba bevont egészségügyi dolgozók csaknem kétharmadának (61,8 százalékának) volt olyan, az egészségi állapotával összefüggő panasza, amelyet a munkájának tulajdonított, ők leggyakrabban a derék, hát- és egyéb gerincfájdalmakat említették;
- a krónikus betegséggel és egyéb panaszokkal küszködőknek csupán a 17,2 százaléka vett igénybe táppénzt.
Azt a kutató is megjegyezte: különösen fontos, hogy az egészségügyben dolgozók egészségesen álljanak munkába.
Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem professzora és rektor-helyettese úgy fogalmazott:
csak akkor tudunk segíteni egy másik bajba jutott embernek, hogyha arra fizikálisan és mentálisan is képesek vagyunk.
Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója azt mondta: a Bethesdában elindult a dolgozók életmódváltó programja, vannak szervezett mozgás- és egyéb életmód-foglalkozásaik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Robbantás Moszkvában, káosz Budapesten
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal