Lassan szinte feledésbe merül, de most már több mint két hónapja, január 23-án a magyarországi iskolákat tömeges bombafenyegetés érte. Azon a két januári napon összesen 313 iskolát vizsgáltak át a rendőrök, de
robbanószert, vagy robbantásra alkalmas eszközt szerencsére sehol nem találtak.
Még január 23-án azt is közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), hogy a közveszéllyel fenyegetés miatt elrendelt nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – nemzetközi együttműködés keretében – nagy erőkkel folytatja.
Ezért kíváncsiak voltunk, hogy
- hol tart a nyomozás az ügyben?
- Van-e már gyanúsított?
- Hallgattak-e már ki valakit a fenyegetésekkel kapcsolatban?
- Milyen eredménye van a nemzetközi együttműködésnek?
Az ORFK az Economx kérdésére a mai napon mindössze annyit válaszolt, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat büntetőeljárást.
Azonban a nyomozás érdekére tekintettel arról bővebb tájékoztatást – az akkori doorstep alkalmával elhangzottakon túl – nem áll módunkban adni
- tették hozzá.
Így a rendőrség azt sem erősítette meg, amit Sas Zoltán, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának elnöke nyilatkozott február elején, miszerint
a szakmai következtetések alapján a cél a zavarkeltés volt, és az adatok alapján az iskolákat ért fenyegetések nem köthetők iszlám radikálisokhoz.
A nyomozással kapcsolatban korábban az ORFK részéről elmondták, hogy
terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt nyomoznak a rendőrök.
A bűncselekmény átminősítése
nem jelenti azt, hogy nőtt a terrorfenyegetettség,
viszont így nagyobb a nyomozók mozgástere és az elkövetők büntetési tétele. Közölte, az összes fenyegetést egy eljárásban vizsgálják, együttműködnek az Europollal, és felkeresnek minden külföldi társszervezetet, azonban a nyomozás sikerét veszélyeztetné, ha további információkat közölne az eljárásról.
A fenyegetés az online térben történt, és az emailcímet visszafejtve el lehet jutni egy szolgáltatóhoz. A rendőrség legmagasabban képzett kibernyomozókkal, „rendőrhekkerekkel” dolgozik, akik az elmondásuk szerint adott esetben nagyobb tudással rendelkeznek mint az elkövetők.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben