Az ismert rapzenész, Dopeman (született Pityinger László) műsorának a vendége lesz hétfőn Orbán Viktor.
Meghívtak, elmegyek. Hétfőn DopeRano$
– írta pénteken a közösségi oldalára a miniszterelnök. A rapper még július 22-én posztolt egy közös fotót a kormányfővel, ugyanezt a fotót tette közzé most a saját oldalán a Fidesz elnöke.
Mint megírtuk, a rapper is tagja az Orbán Viktor által a múlt héten alakított, első Digitális Polgári Körnek (DPK) – a bő tíz éve még az Együtt–PM rendezvényén, a ledöntött Orbán szobor fejét rugdosó zenészt Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető államtitkár hívta meg.
A kormánypárt elsőszámú kihívója, Magyar Péter „nőgyűlölő, nőverő kábítószeres figura” titulussal illette, a véleménye szerint a Fidesz új arcaként fellépő Pityinger Lászlót.
A csütörtöki kormányinfón Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely miniszter számtalan kérdést kapott a nők bántalmazásáról rappelő zenészről. Vitályos Eszter – aki a héten alakított polgári kört a nők bántalmazása ellen – elmondta, nem ismeri a miniszterelnök digitális polgártársának ez irányú munkásságát.
Gulyás Gergely az Economxnak: Belátható időn belül találkozik Donald Trump és Orbán Viktor
Az igazi feketeleves még csak most érkezett, annak a lehetséges visszafogott egy százalékos GDP-növekedésünk is húsz százalékát is elveszíthetjük Donald Trump vámháborúja miatt. A kormányzat szerint Orbán Viktor jobban tudna tárgyalni az amerikai elnökkel, mint Ursula von der Leyen bizottsági elnök. De mikor lesz a budapesti csúcstalálkozó? Megkérdeztük. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Hiába a tülekedés, totálisan megtelt a BEM Center
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd