Orbán Viktor az M1-nek adott hétfői interjújában beszélt még arról, hogy a főtitkár szerdán érkezik Magyarországra. Akkor azt mondta, arról tárgyalnak majd, Magyarország hogy tud kimaradni a NATO ukrajnai missziójából.
Orbán Viktor a sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy örül, amiért Jens Stoltenberg főtitkári időszaka alatt megerősödött a NATO és Magyarország kapcsolata. Elhangzott, hogy 1300 magyar katona vesz részt a szervezet különböző műveleteiben.
Kapcsolódó
A miniszterelnök leszögezte, hogy Magyarország teljesíti a NATO számára vállalt kötelezettségeit.
Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország álláspontja eltér a többiek álláspontjától. Hozzátette, hogy az országnak nincs ahhoz elegendő képessége és ereje, hogy a nagy számban eltérő véleményeket megváltoztassa – számolt be az Index.
Így nem kíván blokkolni olyan döntéseket, amelyeket a többiek osztanak. Minden NATO-területen kívüli katonai akció a NATO szabályai alapján csak önkéntes lehet. Ezt megerősítette a főtitkár
– jelentette ki Orbán Viktor.
Jens Stoltenberg hangsúlyozta, hogy Magyarország mindig megbecsült tagja volt, az ország ráadásul fontos katonai parancsnokságoknak ad otthont. Kitért arra is, hogy Magyarország támogatja a stabilitást a Nyugat-Balkánon, az ukrajnai orosz invázió kezdete óta pedig menedékes nyújt a háború sújtotta országból érkező embereknek.
Ukrajnát továbbra is támogatni kell
A szerdai találkozójukon elsősorban a háborúról egyeztetettek, valamint a júliusi NATO-csúcs napirendjét vitatták meg. Jens Stoltenberg korábban is kijelentette, hogy a szövetségnek továbbra is támogatnia kell Ukrajnát, és reményét fejezte ki afelől, hogy a tagországoknak sikerül meghozniuk a „védelemhez és elrettentéshez” szükséges döntéseket.
A főtitkár hangsúlyozta: a NATO nemcsak a kiképzésekben vett részt, hanem hosszú távú pénzügyi kötelezettségeket is vállalt. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy Oroszország 2022-ben indított teljes körű inváziója óta a szövetség tagországai évente 40 milliárd euró értékű katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának, és ezt a támogatási addig kell fenntartani, amíg szükséges.
Jens Stoltenberg kedden részt vett a Bukaresti Kilencek rigai csúcstalálkozóján, ahol teljes támogatásáról biztosította a NATO keleti szárnyának országait egy esetleges külső támadás esetén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz