Orbán Viktor az MCC Feszten Esztergomban azt mondta, hogy az ő korában az ember már nem változtat a szokásain, minden nyáron elmegy Horvátországba.
Van egy olyan meggyőződésem, lehet, hogy ez nem mindannyiunkra igaz, de szinte minden magyarra, hogy ha egy évben legalább egyszer nem látjuk a tengert, akkor nagy baj van
Kapcsolódó
- közölte a miniszterelnök.
Valahogy a végtelenség, a kiszabadulás, nekem erre szükségem van. Arról nem is beszélve, hogy ott felülök a kis vitorlásra és viszontlátásra, majd találkozunk két hét múlva
- fogalmazott az ATV tudósítása szerint.
Hozzátette: ez az utolsó lehetőség számára minden nyáron, hogy összeszedje magát, ez egy olyan munka, ami megviseli az embert. Mint mondta, nem akar panaszkodni - aki fél az erdőben, az fütyörésszen -, de ez „egy olyan meló, ami eszi az embert, és elég régóta csinálom”.
Ha lesz majd arra lehetőség, hogy valamikor találjanak a politikai táborukat győzelemre vezető embert, akkor majd hosszabb vakációkat is megengedhet magának - közölte.
De egyelőre még mindig az a közbölcsességünk, hogy az én vezetésemmel van a legtöbb esély arra, hogy megnyerjük a választást
- jelentette ki, mire üdvrivalgás volt a válasz, nagy tapsot kapott a közönség soraiban.
„Arról nem is beszélve, hogy tulajdonképpen a legjobb korban vagyok, bár kicsit gyanús, hogy minden négy évben a legjobb korban vagyok“ - tette hozzá Orbán Viktor, és közölte, ha kap két hetet, akkor rendbe hozza magát. Szerinte a balliberális sajtót minden érdekli, ha állami géppel megy egy állami tárgyalásra, az a baj, ha business-osztályon utazik, az a baj, ha fapadossal, akkor meg az a baj. „Azt, hogy én olyat csináljak, ami a balliberális oldalnak tetszik, ezt a vágyamat már rég feladtam, nincs ilyen ambícióm, a nyaralással kapcsolatban sem” - mondta a miniszterelnök.
Nekik is szükségük van a pihenésre, erős 6-7 hónap előtt állnak, a legjobb formájukat kell futni, hogy a régi ellenzéket leváltó új ellenzékkel szemben egy becsületes és erőteljes küzdelemben győzzenek, amire minden esélyük megvan, jelentette ki Orbán Viktor hozzátéve: „mert mi vagyunk az erősebbek”. „Ha az ellenfél többet dolgozik, mint mi, nem érdemeljük meg a győzelmet” – tette hozzá.
Ahhoz, hogy többet dolgozzanak az elkövetkező hónapokban, a nyáron rendbe kell magukat hozni, közölte a kormányfő, és mindenkinek javasolt egy nyaralással egybekötött edzőtábort.
A nemzeti oldal őszi szezonja Kötcsén a polgári piknikkel indul, ahol néhány száz ember összejön, „ahová engem is meg szoktak hívni, én is tartok egy évadnyitó előadást” - fogalmazott a miniszterelnök, aki azt is elmondta, hogy idén az esemény a szeptember 6-án vagy 7-én, az ír meccset követő napon lesz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló