A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendeletben szabályozta a Magyarországon évente összesen kiadható foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek és vendégmunkás-tartózkodási engedélyek számát
Nagy Márton tárcavezető elrendelte, hogy
- a Magyarországon 2024. évben munkavégzési célból – összevont kérelmezési eljárás keretében – kiadható foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek, valamint vendégmunkás-tartózkodási engedélyek legmagasabb száma 65 000;
- az adott tárgyévben kiadható engedélyek száma nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által mért, az e rendelet kihirdetését megelőző négy negyedévre vonatkozó üres álláshelyek átlagos számát.
A rendelet 2024. március 1-jén, azaz a mai napon lép hatályba.
A Hivatalos Értesítőben megjelent a nemzetgazdasági miniszter közleménye azokról a foglalkozásokról is, amelyekben harmadik országbeli munkavállaló vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel Magyarországon nem foglalkoztatható.
Foglalkozások, amelyekben vendégmunkás-tartózkodási engedély nem adható ki (a teljesség igénye nélkül):
- Törvényhozó, miniszter, államtitkár
- Helyi önkormányzat választott vezetője
- Egyházi vezető
- Bányamérnök
- Kohó- és anyagmérnök
- Fa- és könnyűipari mérnök
- Építészmérnök
- Vegyészmérnök
- Gépészmérnök
- Szoftverfejlesztő
- Meteorológus
- Védőnő
- Mentőtiszt
- Szociális munkás és tanácsadó
- Egyetemi, főiskolai oktató, tanár
- Középiskolai tanár
- Pszichológus
- Író (újságíró nélkül)
- Házvezető
- Épületgondnok
- Rendőr
- Tűzoltó
- Büntetés-véghajtási őr
- Mozdonyvezető
- Vasútijármű-vezetéshez kapcsoló foglalkozású
- Villamosvezető
- Metróvezető
- Trolibuszvezető
Ahogy arról beszámoltunk, a harmadik országbeli, vagyis ez Európai Unión (EU) kívüli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról egy másik kormányrendelet is megjelent; az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett dokumentum teljes körben szabályozza a vendégmunkások Magyarországra való beutazását, tartózkodását és többféle, a munkavállaláshoz szükséges kártyáról rendelkezik.
Az egyik ilyen a Magyar Kártya, amelyet az EU-n kívüli országokból hazánkba érkező magas képzettségű munkavállaló hosszútávú tartózkodását segíti. Az új intézmény ennek a csoportnak jelentős könnyebbséget jelent az általános bevándorlási szabályokhoz képest, és csak felsőfokú képzettséget igazoló okirattal szerezhető meg.
Ilyen az angol WC – tananyaggal várják a Magyarországra áramló vendégmunkásokat
Néhány Közel-Keleten dolgozó biztonsági szakértő felismerte, hogy hiányzik a nemzetközi piacon egy olyan átfogó információs csomag a külföldi munkavállalók számára, amellyel megkönnyíthetnék az ő beilleszkedésüket. Mutatjuk a részleteket - KATTINTSON!Magyar Kártyát a harmadik országbeli állampolgár diplomával is csak akkor kaphat, ha
- hiányszakmára vonatkozó szakmai képesítéssel rendelkezik,
- hivatásos sportoló vagy hivatásos edző,
- előadóművész, vagy
- a mozgókép szakmai hatóság által, a mozgóképről szóló törvény által nyilvántartásba vett filmgyártó vállalkozásnál tényleges munkát végez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)