A Balzac Újság bírta szóra Orbán Viktort pár kérdés erejéig, amikor az ÖT stúdiójából távozott.
A következő hét hónapban mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek. Azoknak szólt, akik ezt nem akarták
– válaszolta a miniszterelnök arra a felvetésre, hogy kiknek üzent, amikor Kötcsén azt mondta: „Mostantól tényleg mindenki tegyen meg mindent, amit tud. Ismernek engem, nem vagyok az az ember, aki fenyegetőzik, meg durváskodik, de higgyék el, semmi nem lesz elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.”
Kapcsolódó
A 444.hu összefoglalója szerint arra kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy Szijjártó Péter Pekingbe ment a győzelem napi parádéra, Orbán Viktor azt mondta: „Azért ment el, hogy nekem ne kelljen. Nagyon rendes volt, hogy kiváltott engem.”
Arra a felvetésre pedig, hogy „csomó diktátor volt ott” – utalva többek között Hszi Csin-ping, Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun és Alekszandr Lukasenka részvételére –, a miniszterelnök azt mondta: „ez a második világháborút lezáró ázsiai győzelmi díszszemle volt. Miután mi elvesztettük a második világháborút, én nem mehettem el”.
A miniszterelnök Kötcsén győzelmi tervet is hirdetett, mint mondta, lesz békemenet, sőt békemenetek, a lehető legszélesebb összefogással, szakpolitikai viták, bizonyítani kell a kormányképességet és meg kell nyerni a kormányképességi versenyt, lesz mozgósítás a következő hét hónapban, és hamarosan nemzeti konzultáció is indul a Tisza kiszivárgott adóemelési terveiről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket