Az elmúlt időszakban nagyon megszaporodtak többek közt az ukrán hátterű kibertámadások – erre figyelmeztetett Orbán Viktor a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: gőzerővel készülnek a szerdai kormányülésre. Gazdasági témák lesznek az asztalon, szép számmal, mint az árrésstop, a Demján-terv a kisvállalkozóknak, és kiemelten foglalkoznak egy nagyon káros jelenséggel.
„Az elmúlt időszakban ugyanis feltűnően megszaporodtak a banki csalások és hekkertámadások, ezeken belül is az ukrán hátterű kibercsalások” – emelte ki.
Elég egy rossz kattintás, és ugrik a családi megtakarítás
– fogalmazott a kormányfő, majd ismertette, hogy ezzel évi nyolcmilliárd forint kárt okoznak a csalók a magyar családoknak.
A miniszterelnök felidézte, nemrég számoltak fel egy 19 emberből álló, az ukrán szervezett bűnözéshez köthető hálózatot, és úgy látja, az eddigi akciókat fokozni kell.
A szerdai kormányülésen újabb eszközökről döntenek, amikkel fellépnek az ukrán bűnözői körökhöz köthető banki hekkertámadások ellen – ígérte Orbán, egyben közölve,
az ukrán fenyegetés miatt egy rendkívüli gazdasági egyeztetést kellett összehívnia.
Ezt elmondása szerint az energia, konkrétan a gáz- és olajszállítás ügye indokolta a kormányülést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat