Az Operaház főigazgatója szerint a csütörtökön megjelent cikkek valótlanságot állítanak, amelyben azt állították, hogy a kinevezésekor hivatali személygépkocsit bocsátottak Ókovács Szilveszter rendelkezésére, de ő a BMW által biztosított egyik autót használja, amely annak a luxusflottának a része, amelyet a cég egy együttműködés keretében az Operaház elismert művészeinek biztosít.
A szakszervezetek szerint viszont felháborító, hogy ezeket a járműveket épp azok nem használhatják, akik jogosultak lennének rá. Ókovács Szilveszter a közösségi oldalán reagált a cikkben foglalt állításokra, cáfolva a vádakat, valamint hosszan kritizálta a sajtót és az ellene szerinte lejárató kampányt folytató Bárány Balázst, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnökét, aki a Magyar Narancs cikkében is keményen bírálta a „bántóan fennhéjázó hivalkodást”.
A főigazgató szerint „a szerződés, nem kárt okoz, de hasznot hajt, nem az az autó, nem azért áll ott, nem az a dátum, nem az a funkció, nincsenek személyautói az Operának, nincs ellenkező gyakorlat, nincs ez ügyben feszültség.” Ókovács Szilveszter úgy értelmezi a helyzetet, hogy
amit 1500-an nehéz munkával nappal felrakunk, azt éjjel egy vasutas szakszervezeti vezető lerombolja. Mert neki ez ennyi, könnyű bombázás.
„Az Opera vezetőinek és dolgozóinak senki nem biztosít szolgálati autót, vagy vesznek vagy bérelnek. Elmondása szerint neki is csak akkor volt 12 hónapig állami autója – egy Audi –, amikor 13 évvel ezelőtt kormánybiztos volt, és így állami vezetőnek minősült” – írja a posztjában Ókovács Szilveszter.
A bejegyzést a főigazgató öndicsérettel zárja: „A BMW-partnerség nyomán mi lettünk a minta: később a Lexus is elkezdett egy másik intézményt flottával támogatni, és országszerte vannak ilyen típusú gyakorlatok márkák és intézmények, klubok között.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot