A héten több változás is történt a BKK közlekedésében, ez pedig a hétvégén is folytatódik. Most a Sziget fesztivál előkészületei miatt zárták le az Óbudai szigetet, július 26. szombattól augusztus 17-ig. A sziget nem elérhető a közúti forgalom számára. Ennek következtében
- A 226-os autóbusz módosított útvonalon közlekedik, a Nyugati pályaudvar és az Aquincum között, az Óbudai szigetet nem érinti,
- Ideiglenesen a 34-es autóbusz Kaszásdűlő H és Záhony utca,
- a 106-os autóbusz pedig Aquincum H megállójában áll meg.
A Sziget fesztivált augusztus 6-11. között rendezik, ekkor a H5-ös HÉV sűrűbben indul majd, illetve a környéken közlekedő éjszakai járatok is nagyobb kapacitással közlekednek majd – tájékoztatott a BKK közleményében.
A Sziget szervezői nem tudnak a híres zenekar kitiltásáról
Először csak újsághír volt, majd a Kormányzati Tájékoztatási Hiavatal is közölte, hogy három évre kitiltották Magyarországról a Kneecap nevű zenekart. A Sziget Fesztivál szervezőit egyelőre nem értesítették erről.A továbbiakért kattintson ide.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot