A Magyar Közlönyben jelent meg Lantos Csaba energiaügyi miniszter rendelete, amely szerint
a kiterjesztett gyártói felelősség rendszer díjai visszaállnak a korábbi mértékre.
Kapcsolódó
A rendeletet kiszúró hvg.hu emlékeztetett, hogy október 1-jén hatályba lépett egy rendelet a kiterjesztett gyártói felelősség rendszer (EPR) díjainak emeléséről, amelyben Lantos Csaba 114 százalékkal, kilónként 94-ről 204 forintra emelte a reklámhordozó papírok EPR-díját. Az EPR lényege az, hogy a termékek gyártói fizetnek a jövőbeli hulladékkezelésért közvetlenül a Mohunak.
A Nyomda- és Papíripari Szövetség néhány napja fújt riadót, közölve, hogy a teljes nyomdai szektor veszélybe került a kormány újabb díjemelése után. A szövetség elnöke, Orgován Katalin úgy számolt: az intézkedés azonnal 50-80 százalékkal emeli a nyomdai papírok árát. Ez közvetlen inflációs hatással is jár, hiszen végül a költség a lakosságra hárul, de szinte lehetetlen helyzetbe hozza azokat a nagy nyomdai vállalkozásokat, amelyek megbízóikkal éves megállapodások alapján dolgoznak, rögzített díjakon.
A kedd esti, új miniszteri rendelet értelmében a reklámhordozó papírok kiterjesztett gyártói felelősségi díja visszaáll kilónként 94 forintra, a koncessziós társaságot megillető, nemrég szintén megemelt díjelem pedig 201-ről 91 forintra.
A rendeletmódosítás szerdától hatályos, de október 1-ig visszamenőleg érvényes, tehát olyan, mintha a díjemelés meg sem történt volna, jegyezte meg a lap.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste