Magyar turistákat szállító kisrepülőgép zuhant le kedd reggel Kenya partvidékén, Kwale megyében.
A hatóságok szerint a fedélzeten tartózkodó 11 ember közül senki sem élte túl a katasztrófát. A Cessna Caravan típusú repülőgép az ukundai Diani repülőtérről indult a turisták körében népszerű Maasai Mara nemzeti parkhoz, de a felszállás után röviddel lezuhant és kigyulladt. A baleset a repülőtértől mintegy 40 kilométerre, egy erdős területen történt – írja az MTI.
A kenyai polgári légiközlekedési hatóság közölte, hogy a repülő fedélzetén tizenegy ember volt, és vizsgálatot indítottak a baleset okainak feltárására. A repülőgép néhány perccel a felszállás után a földnek csapódott, majd lángba borult, a helyszínen csak a kiégett roncsokat találtak. Később a járatot üzemeltető Mombasa Air Safari közölte, hogy
az utasok közül nyolcan magyarok, ketten németek, a kapitány pedig kenyai volt.
Szemtanúi beszámolók szerint a helyszínen egy óriási robbanás hallatszott, és a repülőhöz érve már felismerhetetlenségig megégett emberi maradványokat találtak.
A Mombasa Air Safari azt is elmondta, hogy együttműködik a polgári légiközlekedési hatósággal, és a balesetről szóló friss információkat a hatóságon keresztül fogják közzétenni.
A Maasai Mara nemzeti park népszerű turisztikai célpont, ahol minden évben megfigyelhető a tanzániai Serengeti nemzeti parkból elinduló gnúk vándorlása.
Stephen Orinde, Kwale megye biztosa a BBC-nek elmondta, a balesetet a rossz időjárás okozhatta, de ez még nem biztos. Kora reggel óta esik az eső és nagyon ködös az ég.
Augusztusban az Amref orvosi jótékonysági szervezethez tartozó könnyű repülőgép lezuhant a főváros, Nairobi külvárosában, hat ember halálát és kettő megsebesülését okozva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv