Az ellenzéki politikus Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a nyíregyházi akkumulátorgyárral kapcsolatos három és fél órás napirendjén elhangzott információk nagyrészét a lakosságnak is meg kellett volna ismernie, néhány üzleti titkot bemutató adatot leszámítva. Az akkumulátorgyár kapcsán ugyanis zárt ajtók mögött beszélt a városvezetés.
Lengyel azt kérdezte az önkormányzattól egyebek mellett, hogy „a munkásszállókon élő gazdasági bevándorlók a város egészségügyi ellátórendszerét veszik majd igénybe, vagy külön lesz kiépítve számukra ilyen lehetőség?”, illetve az utolsó, a polgármesternek címzett kérdésében azt tette fel, hogy a városvezető hajlandó lenne-e sormunkát vállalni ebben az akkumulátorgyárban.
Mire a polgármester válaszul beintett a momentumos képviselőnek.
– Bemutatott nekem és mindazoknak, akiket képviselek, akikért dolgozom – írja Lengyel, aki ezután bocsánatkérésre szólította fel a polgármestert, ennek azonban „nem tett eleget”. A képviselő szerint 33 éve nem történt ilyen a nyíregyházi közgyűlésen.
Felvirágoztatják a magyar gazdaságot az akkumulátorgyárak, vagy inkább rabszolgasorba taszítják?
Hazánkban egyre több akkumulátorgyár épül, a BrainBar fesztiválon ennek a hasznosságáról vitatkoztak. A jövő üzemanyaga is kérdéses, egyes szakértők szerint az akkumulátor később is velünk marad, de a hidrogén meghajtás is lehetséges megoldás. Egyes szakértők szerint pedig a tömegközlekedés vagy az autóbérlés lehet a jövő. Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár arról beszélt, hogy a vasút a 21. század közlekedése.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Rekordszintű támogatás: jöhet az alkoholzár
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Káoszba fullad az Eurovíziós Dalfesztivál, ebből nagyon nehéz lesz felállni
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Megjelent a törvényjavaslat, így mentené meg Budapestet a kormány