Kedden marad a napos-fátyolfelhős, nyarat idéző időjárás. A délies szelet többfelé élénk, a Dunántúl északi felén erős lökések kísérhetik. Hajnalban 7 és 15 fok közötti minimumokat mérhetünk, majd délután 23-29 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Szerdán sok fátyolfelhő szűrheti a napsütést, napközben a Dunántúlon és az északi tájakon vastagodni kezd a felhőzet. Délután egy hidegfront érinti hazánkat, melynek hatására többfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél. Jelentős csapadék azonban nem érkezik, néhol északon fordulhat elő zápor. Nagy hőmérsékleti kontraszt alakulhat ki a nyugati és a keleti tájak között. Délután a Dunántúlon 14-20, a Dunától kelere 21-27 fokra van kilátás.
Csütörtökön a keleti, délkeleti tájak fölött marad a legtöbb felhő, de csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé élénk lesz, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 7-13 fok várható, a csúcshőmérséklet 20 és 26 fok között alakulhat.
Pénteken sok napsütés ígérkezik, majd a délután második felében észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban nem várható. Az északias szél többfelé élénk lehet. Délután 21-26 fok valószínű – írja az idokep.hu.
Miközben a hőmérséklet a nyarat idézi és a vegetáció fejlődése hetekkel megelőzi a szokásosat, a tavaszi vetésekre az Alföldön rendkívül fontos lenne a csapadék. Ugyanis a talaj felső 20 cm-es rétege ezen a területen kritikusan száraz állapotban van. A talajhőmérséklet már tartósan meghaladja a napraforgó és a kukorica vetéséhez szükséges küszöbértéket, de a magágy előkészítéshez és a vetéshez igen száraz, poros a talaj az Alföldön. Az előttünk álló héten száraz, meleg időre van kilátás, ami tovább szárítja a talajt - olvasható a met.hu oldalán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722011649.jpg/240/?v=2024012201)
Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)