Az üzletember védőügyvédje állítja, a történtek a „legsötétebb hatalmi rendszerek korát idézik”. – írja az Agrárszektor.
A vádhatóság letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta Nobilis Kristóf ellen, akivel szemben eredetileg pénzmosás gyanújával indítottak vizsgálatot. Az üzletember neve egy svájci bankszámlával összefüggésben merült fel az agrártárcát érintő visszaélési ügyben, amelyet jelenleg a Székesfehérvári Törvényszék tárgyal.
A bűnügy fő érintettje Nagy János, volt agrárminisztériumi helyettes államtitkár. A vád szerint az ő közreműködésével a minisztérium egyik háttércége 2,2 milliárd forintot utalt át két ügyvédi irodának, amelyek állítólag nem végeztek érdemi munkát az összegért cserébe.
Az ügyvédi irodák vezetői ellen szintén vádat emeltek. A gyanú szerint egy budapesti vállalkozáson keresztül jelentős összegeket utaltak egy svájci bankszámlára, amely egy panamai offshore cég tulajdonában állt.
A 24.hu által megszerzett bírósági dokumentumok alapján ez a cég Nobilis Kristófhoz köthető.
Nagy János és az érintett ügyvédek ellen már korábban vádat emeltek, azonban Nobilis Kristóf esetében egy különálló, de az ügyhöz kapcsolódó eljárás indult. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség bűnügyi jogsegélyt kért a svájci hatóságoktól, ami hozzájárult a mostani vádemeléshez.
A legelesettebbeken nyerészkedtek: tízmilliárdos túlárazás és költségvetési csalás az uniós programnál
Feljelentést tesz az Integritás Hatóság, miután megvizsgálta a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program működését.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!