A legmelegebb, harmadfokú hőségriasztás lesz érvényben június 24-én keddtől június 26. csütörtökig. A következő napok tartósan extrém melege fizikai és mentális megterhelést jelenthet.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a Belügyminisztérium közös közleményében azt írja, fokozottan ügyeljünk a folyadék pótlásra a rendkívül meleg időjárásban. A szervezet fokozottan veszít vizet és ásványi anyagokat, ezért hőségben akkor is inni kell, ha nem vagyunk szomjasak. A legjobb választás a csapvíz, de ajánlott a cukormentes gyümölcs- vagy zöldséglé, valamint a langyos tea is.
Azt írják, érdemes kerülni a zsíros, fűszeres ételeket, az alkoholt és a kávét, a legmelegebb órákban pedig, általában délelőtt 11 és 15 óra között kerüljük a tűző napot és a megerőltető fizikai tevékenységeket.
Hangsúlyozzák, hogy ha mégis a szabadban kell tartózkodnunk, viseljünk világos, szellős ruhát, UV-védelemmel ellátott napszemüveget, és használjunk magas faktorszámú napvédő készítményeket, valamint fényvédő ajakápolót is. Fontos, hogy árnyékban tartózkodjunk, és lehetőség szerint naponta legalább két-három órát töltsünk légkondicionált helyiségben.
A hatóságok azt kérik, hogy az extrém meleg időben még félárnyékban parkoló, vagy lehúzott ablakú autóban se hagyjunk senkit, mert perceken belül életveszélyessé válhat az autó belső hőmérséklete. Ha járműben hagyott gyermeket, állatot látunk, azonnal hívjuk a 112-es segélyhívószámot!
Hangsúlyozzák, hogy felhevült testtel soha ne ugorjunk a vízbe, inkább lassan és fokozatosan hűtsük le magunkat. Az utcai szökőkutak vize nem alkalmas frissítésre, ezért használjunk inkább párakapukat, vagy hűtsük magunkat vízpermettel.
Felhívják a figyelmet, hogy a nagy hőségben a kéményben légdugó alakulhat ki, és szén-monoxid keletkezhet ott, ahol nyílt égésterű vízmelegítő üzemel.
A hőségriasztásokkal kapcsolatos friss információk elérhetők a katasztrófavédelem által működtetett, ingyenesen letölthető VÉSZ applikáción keresztül is. Az alkalmazás valós idejű értesítéseket küld a riasztások időtartamáról és fokozatáról, így segít felkészülni az extrém időjárási helyzetekre.
Hőségriadó! Vasárnapig marad nyakunkon a forróság
Mától vasárnapig másodfokú hőségriasztás lépett életbe az országban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért