A kedden 16 órától ülésező a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) négy különböző témában benyújtott népszavazási kérdés sorsáról is dönthet – írja az Index.
- A Demokratikus Koalíció (DK) azt kérdezné egy népszavazáson: „Támogatja-e Ön, hogy Ukrajna a csatlakozási feltételek teljesítése esetén az Európai Unió tagja legyen?”
A lap felidézte, hogy a Gyurcsány Ferenc távozásával épp elnökválasztásra készülő párt a referendum megvalósulása esetén az igenek mellett kampányolna: „a Demokratikus Koalíció a csatlakozási feltételek teljesítése esetén támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, és nem félünk erről megkérdezni az embereket sem.” Az ellenzéki párt szerint amíg a jobboldali pártok a saját „kamukonzultációikkal” voltak elfoglalva, aminek a végén azt mondanak be eredménynek, amit csak akarnak, addig a DK azt tette, amit egy demokratának tennie kell: valódi, országos népszavazást kezdeményezett Ukrajna EU-csatlakozásáról.
- A Jobbik újra napirendre emelné a már jól ismert témáját az alábbi kérdéssel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen?”
A Kúria korábban megtagadta a hasonló tartalmú népszavazási kezdeményezés hitelesítését többek között azzal az érvelve, hogy „a kérdésben való népszavazás törvénysértő állapotot eredményezhetne, egyértelműen következne belőle az Alaptörvény módosítása, továbbá a kérdés megfogalmazása nem felel meg a választópolgári és a jogalkotói egyértelműség követelményének”. A párt törvényjavaslat formájában többször is az Országgyűlés elé vitte az ügyet, amely nem új keletű: a Jobbik már 10 éve kezdeményezte, azonban a kormány sosem támogatta a jelenlegi szabályozás megváltoztatását.
- Magánszemély kezdeményezte a következő, az NVB elé kerülő népszavazási kérdést: „Akarja-e Ön, hogy Magyarország törvényben szabályozza a Covid-19 betegség elleni védőoltások felvételének visszautasítása miatt a honvédség által leszerelt magyar katonák kárpótlását?”
- Szinén magánszemély indítana népszavazást a következő kérdéssel: „Egyetért Ön azzal a javaslattal, hogy Magyarországon – hasonlóan más országok gyakorlatához – egy személy legfeljebb kétszer tölthesse be a miniszterelnöki tisztséget?”
Az utóbbi javaslatot – más megfogalmazásban, de tartamilag egyező módon – már a Momentum is benyújtotta referendumként. Az NVB akkor azzal az érveléssel utasította el a hitelesítést, hogy népszavazásra bocsátott kérdés nem irányulhat az Alaptörvény módosítására, és burkoltan sem foglalhat magába alkotmánymódosítást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget