Másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Buda-észak árvízvédelmi szakaszon Karácsony Gergely főpolgármester kedden délután – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

A közlemény szerint az ár- és belvízi védekezés fővárosi operatív feladatait ellátó Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. azért tett javaslatot az érintett szakaszon az árvízvédelmi készültség fokozatának emelésére, mert a vízállás kedden délután várhatóan eléri a II. fokozat elrendeléséhez szükséges szintet, valamint december 28-án hajnalig további áradás várható.

TEKINTETTEL A II. FOKOZATÚ KÉSZÜLTSÉG ELRENDELÉSÉRE, A FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEKNÉL OPERATÍV TÖRZS KEZD MŰKÖDNI.

A budai és a pesti alsó rakpartot már hétfőn lezárták a gépjárműforgalom elől. 

A Fővárosi Önkormányzati Rendészet Igazgatóság (FÖRI) a lezárt alsó rakparton hagyott járművek üzembentartóival megpróbálta felvenni a kapcsolatot a gépjármű-nyilvántartásba bejegyzett telefonos elérhetőségen. Ennek sikertelensége esetén a FÖRI a katasztrófavédelem segítségével a lezárt budai és pesti rakparton hagyott gépjárműveket biztonságos közterületi parkolóhelyre szállította.

AZ INTÉZKEDÉS A JÁRMŰVEK ÉPSÉGÉNEK MEGÓVÁSA ÉRDEKÉBEN TÖRTÉNT, AZZAL KAPCSOLATBAN A TULAJDONOSOKNAK NINCS FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGE.

Az elszállított autók üzembentartói a Fővárosi Ügyeleti és Irányító Központ 0-24 órában hívható 301-7500-ás telefonszámán, vagy a fori.hu/elszallitott-jarmuvek/ honlapon kaphatnak felvilágosítást járművük pontos elhelyezéséről.

A JELENLEGI ELŐREJELZÉSEK ALAPJÁN LEGKORÁBBAN DECEMBER 30-ÁN REGGEL NYITHATJÁK MEG AZ ALSÓ RAKPARTOKAT A GÉPJÁRMŰFORGALOM ELŐTT,

ennek pontos időpontjáról az árvízi helyzet alakulásának függvényében, később születik döntés.

(MTI)