A Mandiner Klubest pódiumbeszélgetésén csütörtökön a Várkert Bazárban Navracsics Tibor azt mondta:
nem vagyok benne biztos, hogy a Tisza Párt létezik.
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter kijelentette: a Tisza egy olyan párt, aminek nem ismertek sem a jelöltjei, sem a programja. Valójában egy médiajelenségről beszélünk, amibe mindenki azt lát bele, amit akar.
Kapcsolódó
Magyar Péter első megszólalása az átlagpolgár zúgolódása volt, és sokan ma sem államférfit látnak benne, akinek víziója van Magyarország jövőjét illetően, hanem valakit, aki majd jól megdönti Orbán Viktort
– vélekedett a tárcavezető az MTI tudósítása szerint.
Megállapította, hogy az országos politikában egyre inkább a közösségi média és a digitális megoldások veszik át a szerepet, a politikai közbeszéd pedig az utóbbi időszakban sokkal durvább, személyeskedőbb és alacsonyabb színvonalú lett, mint amilyen korábban volt. „Ma sok esetben azt sem tudjuk, valójában mi a vita tárgya, helyette egymást minősítgetjük” – közölte, majd megjegyezve: ha valaki megnézi Magyar Péter nyilatkozatait, posztjait, akkor nagyjából belelát ebbe.
Navracsics Tibor fontosnak nevezte, hogy megpróbáljanak szót érteni azokkal is, akikkel nincsenek azonos véleményen. Szerinte egy politikusnak kutya kötelessége azokkal is leülni, akikkel nem kellemes beszélgetni, akikkel szinte semmiben nem értenek egyet, vagy emberileg is antipatikusak egymásnak. „Ezzel a véleményemmel egyébként még a saját pártomban is kisebbségben vagyok” – jegyezte meg, hozzátéve: szerinte sosem szabad elveszíteni annak reményét, hogy lesz olyan ügy, amit mégis sikerül közösen előmozdítani.
Navracsics Tibor a Szőlő utcai otthon ügye kapcsán azt hangsúlyozta: megszületett a virtuális valóság a magyar politikában, mert ez az első olyan ügy, aminek semmilyen valóságalapja nincsen. Mint mondta, mindenkit, még a kormánykritikusokat is ledöbbentette, hogy miért pont Semjén Zsoltot támadják, akihez soha semmilyen korrupciós vagy emberi botrányt nem lehetett kapcsolni.
A miniszter szerint
a kormánypártok sosem folytattak gyűlöletkampányt, e tekintetben is világosan látszik a különbség a kormánypárti és ellenzéki politikusok között.
Navracsics Tibor az is kijelentette azt is, hogy
nem szabad elhinni, hogy nem jönnek Magyarországra uniós források.
A miniszter azt mondta, a kormánypártok nyerni fognak a jövő évi választásokon, így az EU vezetése kénytelen lesz leülni tárgyalni velük, és meg is fognak tudni egyezni. Mozgásban van az önkormányzati szféra, lesznek fejlesztések, épülni fog az ország tovább – húzta alá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője