A hvg.hu Fülke podcastjának vendége volt Juhász Péter egykori politikus. Az interjú még kedden készült, ami azért lényeges információ, mert csütörtök reggel Juhász házánál ügyészek jelentek meg, hogy bizonyítékokat foglaljanak le, illetve tanúként hallgassák ki a Szőlő utcai javítóintézet ügyében – írja a 24.hu.
A volt politikus arról beszélt, hogy névtelen forrása szerint gyerekek konkrét névvel azonosítottak egy magas rangú politikust, aki állítólag egy Ózd környéki gyermekotthonban zaklatta őket. Hangsúlyozta, hogy bizonyíték hiányában nem mond ki vezetéknevet, ezért nevezte az illetőt „Zsolt bácsinak”.
Néhány nappal később ügyészek házkutatási paranccsal jelentek meg Juhász házánál, ahol lefoglalták telefonjait és adathordozóit. Az ügyészség közölte: a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatója ellen folyó nyomozásban bizonyítékokat gyűjtenek.
Juhász, aki szerint a kormányzat három ügyet próbál összemosni: a Szőlő utcait, az ózdit, illetve azt, amikor Juhász Péter Pál még a Szőlő utcai javítóintézet előtt fiatalkorúakat abuzált egy másik intézményben.
Azt is állította Juhász, hogy létező ember a forrása, leellenőrizte, és adott ponton bele fog állni, arccal, névvel, de csak annyit tud, amit a videóban is elmondott – írja a hírportál. Juhász a panasz megfogalmazásakor azt kérte, hogy a nyomozásba vonják be a hatvanpusztai ügyet is, mivel szerinte ott is érintett lehet magas rangú politikus.
Akciózott Juhász Péternél az ügyészség, összevonták a Szőlő utcai ügyeket
A KR NNI egy ügycsoportba fogta a Szőlő utcai eseteket, és most éppen az Együtt volt politikusánál kerestek bizonyítékokat.Bővebben>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon