A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-vel közölte: a május 20-i határidő közelsége érződik a nyilatkozatok mennyiségén is, az elmúlt egy hét minden napján megközelítette és többször túl is szárnyalta a 40 ezret az eSZJA-n keresztül beérkezett rendelkezőnyilatkozatok száma.
Hangsúlyozzák, akinek befizetendő adója van a bevallásban és nem rendezi május 20-ig, annak érvénytelen lesz az 1+1 százalékos rendelkezése.
Hozzátették, hogy akinek gondot okoz az adó egy összegű megfizetése, az a tervezetében 12 havi pótlékmentes részletfizetést is kérhet. Eddig már csaknem 1,3 millióan rendelkeztek adójuk 1+1 százalékáról, a NAV pedig hosszabbított telefonos és személyes ügyfélszolgálattal, valamint megerősített informatikai ügyelettel készül az szja-bevallás határidejére.
A NAV azt is kiemelte, hogy a rendelkezőnyilatkozat az adóbevallással együtt, de akár attól külön is benyújtható elektronikusan az eSZJA webes felületén vagy papíralapon postán és személyesen, lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain. Aki szeretné felajánlani adója 1+1 százalékát, annak a civil szervezetnek szánt nyilatkozatát mindenképp be kell küldenie, de az egyházit csak akkor szükséges, ha nincs korábban tett érvényes nyilatkozata, vagy azon változtatni szeretne.
Őrület határán a könyvelők, nem bírja a NAV oldala a bevallásokat
Panaszkodnak a könyvelők, folyamatosan jogszabályt sért a NAV az üzemkiesésekkel. Az interfészen keresztüli adatfolyam a szokásos bevallási határidő közeledtével szakadozik, majd elakad, órákon át akadályozza a könyvelést. A lekérdezések kiszolgálásához szükséges informatikai kapacitás jól láthatóan elégtelen. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője