A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán kiadott hosszú távú lakáskiadás legfőbb szabályait összefoglaló közleményében kiemelte, a lakáskiadáshoz nem feltétlenül kell adószámot kiváltani, hacsak a bérbeadó nem választ valamilyen adószámhoz kötött gazdálkodási formát – írja az MTI.
Hozzátették a havi lakbérről átvételi elismervényt kell kiállítani, amely írásban rögzíti a bevételt.
Emellett felhívták a figyelmet arra is, hogy a bérbeadás teljes bevételéből a jövedelem kétféle módon állapítható meg. Az egyik lehetőség a tételes költségelszámolás, amikor a bevételt csökkentik az igazolható költségek (közüzemi számlák, felújítási költségek) és az értékcsökkenés. A másik lehetőség, hogy a teljes bevételből 10 százalék költséghányad levonásával állapítja meg jövedelmét a bérbeadó.
A jövedelem után negyedévenként kötelezően adóelőleget kell fizetni, és az éves szja-bevallásban ingatlan-bérbeadásból származó jövedelemként kell feltüntetni. Az adó mértéke ebben az esetben 15 százalék.
Az ingatlankiadás adózásáról bővebb információ olvasható a 10. számú Információs füzetben – tették hozzá.
Ezeken a helyeken fog lecsapni a NAV
Július végén és augusztus elején is országszerte végez majd ellenőrzéseket az adóhatóság.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező