Csaknem hárommilliárd forintnyi adót csalt el egy bűnszervezet, öt embert vettek őrizetbe és huszonegy embert hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
Egy nagyszabású akcióban egyszerre 39 helyszínen csaptak le a NAV nyomozói, a MERKUR kommandósainak és a bevetési igazgatóság járőreinek támogatásával; a szombathelyi nyomozók által szervezett és irányított akcióban a pénzügyőrök felszámoltak egy számlázási láncolatot, illetve az azt működtető bűnszervezetet.
Az akcióval felszámolt bűnbanda az őrzés-védelem területén tevékenykedett, a felépített céghálózaton keresztül fiktív számlákkal elcsalt áfa révén jutott illegális vagyoni előnyhöz.
A szervezet 2020 januárjától mintegy 3 milliárd forint általános forgalmi adóval károsította meg a költségvetést.
Ezeket foglalták le
A közlemény szerint a vagyonvédelmi szolgáltatással összefüggésben felépített számlázási láncot célzatosan azért hozták létre, hogy a fővállalkozó tevékenységéből származó áfa-fizetési kötelezettséget – fiktív alvállalkozói költségek bevallásban történő szerepeltetésével – megalapozatlanul csökkenthesse. A pénzügyi nyomozók
- 10, összesen 846 millió forintra becsült ingatlant vettek zár alá,
- 150 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, valutát és bankszámlán lévő pénzt,
- illetve a bűnszervezet egyik tagjától egy 10 millió forint értékű egyedi építésű motorkerékpárt is.
- A szervezet több tagjánál vadász- és sportfegyvergyűjteményt találtak.
A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott nyomozás során a bűnszervezet öt tagját őrizetbe vették a pénzügyőrök, a Vas Vármegyei Főügyészség indítványára három embert a Szombathelyi Járásbíróság letartóztatott.
A bűnszervezet egyik tagja az akció napján külföldön volt, a hatóságok számára elérhetetlenné vált, így vele szemben nemzetközi elfogatóparancs kibocsátásáról határozott a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság. Összesen 21 gyanúsítottat hallgattak ki a NAV munkatársai.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott