A Dunántúlon és az ország középső részén jellemzően erősen felhős idő valószínű, itt inkább csak kevés szűrt napsütés lehet.
Ugyanakkor a Tisza mentén és a Tiszántúlon fátyolfelhős, napos idő valószínű. Legfeljebb a Nyugat-Dunántúlon van esély egy-egy futó záporra. A déli, délkeleti szél megélénkül - olvasható a met.hu oldalán.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között alakul. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.
A szűrt napsütés a fölénk erős délies áramlással érkező jókora szaharai pornak köszönhető - írja az idokep.hu
A por elsősorban a napkeltéket és a naplementéket színesítheti meg, csapadék híján sáros esőtől az ország nagy részén nem kell tartani.
A februári időjárás inkább a kora tavaszra emlékeztet, nem a télre. Ezt a természet is megérezte, és több növény is a megszokotthoz képest korábban kezdte bontogatni hajtásait, virágait.
A természet nagyjából egy hónappal korábban ébredt az elmaradt februári tél miatt.
Már nyílik az ibolya, amely általában március és május között virágzik, a Dél-Dunántúlon pedig virágzásba kezdett a korai sárgabarack, az enyhe februárnak köszönhetően virágba borultak a mandulafák a Mecsek déli oldalán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal