Orbán Viktor Tusványoson jelentette be, hogy útjára indul a Digitális Polgári Körök kezdeményezés, amelyen belül több, tematikus digitális közösség jöhet létre.

A beszéd után már élesítették is a honlapot, ahol látható az "egyes számú Digitális Polgári Kör". Ennek tagjai Orbán Viktor mellett többek között

  • Miklósa Erika operaénekes,
  • Partos Bence pszichológus,
  • Baji Balázs gátfutó,
  • Nagy János államtitkár,
  • Lánczi András filozófus,
  • Dopeman rapper,
  • Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója,
  • Máthé Zsuzsanna újságíró, 
  • Bán Mór író,
  • Schmidt Mária történész,
  • Rákay Philip producer,
  • Balatoni Katalin neveléstudományi kutató,
  • Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke, főigazgatója.

Ezen felül a miniszterelnök Nagy Eleket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét is felkérte a részvételre, aki közleményben indokolta meg a csatlakozását.

Az MKIK elnöke szerint a kezdeményezés üzleti térben történő megvalósulásának fokozott jelentősége lehet a gazdasági szféra digitális átalakulásában, a startup-világ fejlődésében, az e-kereskedelem meghatározóvá válásában és a vállalati innováció robbanásszerű fejlődésének időszakában.

Ez egy olyan feladat, amely egy rendkívül aktuális gazdasági és társadalmi élethelyzetre keres válaszokat. Mivel engem személyesen is nagyon foglalkoztat a digitális jelen és jövő - bár nem kerestem a lehetőséget - de a felkérést tisztelettel elfogadtam. A vállalkozói világban is alapvető szükség van a párbeszédre, a bizalomra és az olyan alapokra, amelyek hosszú távon kijelölik a fejlődés irányait. A gazdaság gyors, exponenciális változásai miatt a megszokott folyamatokat újra kell építeni, a régi reflexek helyett újak szükségesek. Ha ebben egy digitális szemléletű közösség létrehozása és működése segíthet, akkor nekem ott a helyem.


– közölte.

A miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: 

A mai napon szövetségre léptem a civil szféra jeles képviselőivel, hogy közösen megalapítsuk az egyes számú Digitális Polgári Kört. A magyarságnak egy olyan immunrendszerre van szüksége az online térben, amely képes megvédeni kultúráját, nyelvét és identitását.

Ha valaki hasonló Digitális Polgári Kört alapítana, az már leadhatja igénylését a DPK honlapján.