A Hazajáró készítőinek közlése szerint az MTVA indoklás nélkül úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg, illetve más módon sem tartja fenn a Hazajáró című honismereti-turisztikai magazinműsor szerződését. Emellett pedig a határon túli magyar közösségek életét bemutató Kárpát-medence című műsort sem folytathatják.
A készítők erre úgy reagáltak még Facebook-posztjukban, hogy „a Tisza tavaszi árja” mosta el a műsort, és szerintük az új kormány által ideiglenesen kinevezett közmédia-vezetők döntöttek a megszüntetéséről.
A posztban azt írják, az idei év végén fejezték volna be a műsort, 440 epizóddal, jelenleg 429 epizód került adásba. Állításuk szerint a műsorban soha nem fogalmaztak meg pártpolitikai véleményt, és az általuk képviselt, politikán felülinek nevezett össznemzeti szemléletre szerintük továbbra is szükség lenne.
Megköszönték az MTVA korábbi vezetőinek a támogatást, és hozzátették: nem adják fel, valamilyen módon befejezik a megkezdett munkát.
A HVG írása szerint a Hazajáró rendező-forgatókönyvírója, Moys Zoltán, valamint szerkesztője, Kenyeres Oszkár a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet alapítói. Ez a szervezet szervezi a második világháborús budai kitörési kísérletet megemlékező túrákat is. Moys és Kenyeres 2023-ban Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapták a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit, a helyi magyarság mindennapjait és a természetjárást bemutató munkájáért.
A lap szerint Moys Zoltán Lezsák Sándor fideszes politikus veje, korábbi vállalkozása, a Dextramedia Kft. pedig a Jobbikhoz kötődött, 2010 után pedig a közmédia beszállítója lett. A 444.hu azt is megemlíti, hogy ez a cég készítette 2013-ban azt a műsor, amely tisztelettel emlékezett meg Adolf Hitler születésnapjáról.
