Nincs napirenden az iskolai mobiltelefon-használat korlátozásáról szóló szabályozás felülvizsgálata – közölte a Népszavával a Belügyminisztérium. A múlt csütörtökön több mint 300 oktatási intézményben kellett bombariadót elrendelni egy névtelen fenyegető üzenet miatt. Korábban ez is egy indok volt a mobiltelefonok leadása ellen, hogyha a gyerekek veszélyhelyzetbe kerüljenek, el tudják érni a szüleiket.
Az idei tanévtől a diákok nem tarthatják maguknál mobiltelefonjaikat, főszabály szerint azokat tanítás előtt le kell adni és biztonságosan el kell zárni. Sok szülő a múlt heti bombariadó közben és utána sem tudta telefonon elérni gyermekét, az iskoláktól pedig csak később kaptak tájékoztatást.
A szaktárca közölte:
Hozzátették: a vészhelyzet elmúltával az igazgatók döntik el, folytatódhat-e az oktatás, a mobiltelefonokkal kapcsolatban is, „a döntésnek megfelelően járnak el”. Közölték azt is, a pedagógusok oktatási célra és ilyen helyzetekben is használhatják telefonjaikat, esetükben a jogszabály „csak a magáncélú használatot korlátozza.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője