A műveletet eredetileg október 5-én csütörtökön hajtották volna végre Mindszenten, ám a helyi önkormányzat tájékoztatása szerint ez mégsem fog megvalósulni. Az új időpontról később ad tájékoztatást a kivitelező.
A város képviselő-testülete még 2021. október 7-én döntött a víztorony felrobbantásáról, mivel a szakértői vélemények szerint az épület vasbeton szerkezete rendkívül rossz állapotban van, nem használható rendeltetésszerűen, felújítása pedig nem biztosítaná hosszú távon a víztorony biztonságos üzemeltethetőségét.
Hozzáteszik, hogy a víztorony rendeltetéstől eltérő használata szintén magával vonná a felújítás és a rendszeres karbantartás szükségességét, ami nagy terhet jelentene a városnak. Ezen érvek mentén az önkormányzat képviselő-testülete úgy döntött, hogy az épületet felrobbantják.
A Szegeder megjegyzi, hogy a tornyot egy fiatalon elhunyt építész, Bakonyi Tibor tervezte, aki a szecessziós stílus nagy rajongója volt. A mindszenti és a paksi víztorony mellett az algyői és a mórahalmi egészségházat is ő tervezte, továbbá a víztorony melletti mintalakótelepek kidolgozásában is részt vett.
Robbanást hárítottak el a tűzszerészek, életveszélytől menekült meg a magyar család
Füstölő, foszfortöltetű második világháborús gránáthoz riasztották a tűzszerészeket hétfőn. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán